Amióta Chanyeol nálunk aludt minden sokkal másabb lett. Iszonyatosan keveset találkozunk, nem is nagyon beszélünk, hiába keresem a társaságát, mást sem csinál, csak kerül. Mindig mindent arra fog, hogy sok a munkája és nem ér rá, valamint, ami a legjobban zavar, hazudik és titkolózik. Semmit, az ég világon semmit nem hajlandó elmondani, hárít és próbál más témát felhozni. A cégnél is rengeteget van bent, sokkal többet aludt ott ezalatt a három hét alatt, mint két év lefolyásával nálunk.
Anyu se utazott el Kínába, így még esélyem sincs Chanhoz bemenni, vagy csupán a cég előtt megvárni. Lényegében a mindennapjaimat egyedül töltöm, Chan dolgozik, anyu mostanában mindig az új pasijánál alszik, nap közben meg nincs itthon.
- Park Chanyeol! Már iszonyatosan kezd elegem lenni belőled! - zúdítottam rá egyből a szavaimat, mihelyst belépett az ajtón.
- Mit csináltam már megint? - nézett rám értetlenül, enyhén felhúzott szemöldökkel.
- Három hete, Chan, három kibaszott hete szarsz a fejemre, titkolózol és minden hülye dumával lerázol. Ha nem akarsz velem lenni, akkor mondd meg, ha rám untál, akkor is, de kérlek… kérlek ne játssz velem - a végét már, lehajtott fejjel, könny áztatta arccal suttogtam
- Ahjj, Baek… ilyenről szó sincs. Tényleg iszonyat sok munkám van, és tényleg nem érek rá, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek.
- És a titkolózással mi van? - emeltem rá tekintetem. Erre már nem válaszolt, csak nyelt egyet és a földet pásztázta.
- Figyelj, Baek. Nem titkolok semmit. Neked mindent elmondok és képtelen lennék hazudni, jó? Ezentúl figyelni fogok, és igyekszem többet veled lenni, rendben? - simította tenyerét az arcomra és emelte fel a fejemet.
- Uhm… jó - mondtam belesimulva kezébe.
- Szeretlek - mosolyodott el enyhén.
- Én is téged - néztem rá, majd egy lágy csókba hívtam.
Aznap este itt maradt, és nem hazudok, ha azt mondom, életem egyik legjobb éjszakája volt vele. Törődött velem és mindenre odafigyelt, azt nézte, hogy nekem mi a jó, és mást sem hajtogatott, csak azt, mennyire szeret.
****
Be kell valljam, semmi sem változott, sőt, egyre többet titkolózott és már egy szót sem beszéltünk, sem chaten, sem telefonon, de még találkozni se találkoztunk. Hihetetlen rosszul esett, el sem tudtam képzelni ennél rosszabbat. Úgy gondoltam, ha már Chanyeol nem foglalkozik velem, majd megteszi más. Sorra jártam esténként a bárokat, sorra ittam el a spórolt pénzem és sorra vettem különböző kábítószereket, de megcsalni mégis képtelen voltam. Hiányzott? El sem tudnám mondani, mennyire. Életem legrosszabb heteit éltem át, míg végül már tényleg sok lett, és elhatároztam, hogy holnap bemegyek a céghez és véget vetek ennek.
Így is tettem. Korán reggel elindultam, és egész úton azon agyaltam, hogy mégis mit mondhatnék neki. Mire kitaláltam a tökéletes mondanivalóm, már az irodája ajtaja előtt álltam. Benyitottam, de egyáltalán nem az volt bent, amire számítottam. Az anyám éppen Chan ölében ringatózott és nyögött. Tátott szájjal és csalódottan pillantottam rájuk mikor rám néztek, de nem úgy tűntek, mint akik felfogták, hogy én bizony ott állok. Könnyek gyűltek a szemembe, mikor Chan kétségbe esetten rám pillantott és lelökte magáról anyámat.
- B-Baek, ez nem az aminek látszik! - állt fel a székéből és megindult felém.
- Ne. Ne magyarázkodj, felesleges. Bocsánat, hogy megzavartalak titeket - mondtam hátat fordítva, és sírva kirohantam az épületből.
- Baekhyun, kérlek! Halgass meg! - kiabált, miközben futott utánam.
Gyorsan befordultam egy random utcán és felfutottam a tűz lépcsőn egy tömb ház tetejére. Fogtam magam és kiültem az épület szélére.
- Szóval ezért titkolózott, ezért hazudott és került - beszéltem magamba. Képtelen voltam elhinni, pontosabban, nem akartam elhinni. Miért? Miért tette ezt? Mire volt jó neki? Miért játszott velem? Miért nem tudta elmondani?
Kérdések százai sorakoztak a fejemben, amik mind megválaszolatlanok, és valószínűséggel azok is maradnak. Felálltam és megcsodáltam a környéket, lenéztem, és csak a suhanó autókat, valamint a sok munkába siető embert láttam. Erő kell hozzá, hogy megtegyem. Hatalmas erő. Kiálltam teljesen az épület szélére, már csak a sarkam maradt rajta a tetőn. Még utoljára végig görgettem magamban az elmúlt évben történteket, és újra lefelé kezdtem nézni.
- Baek! BAEKHYUN! Úristen, mit csinálsz? - Hátranéztem, és egy kétségbe esett, síró, inkább már zokogó Chant pillantottam meg, aki pont akkor ért fel a tűzlépcsőről.
- Ne. Gyere. Közelebb - mondtam, és még engem is meglepett a határozottságom.
- Kérlek! Ne csináld ezt… szükségem van rád! - ordította, miközben egyre csak jött közelebb. Felé fordultam és elmosolyodtam.
- Aha...láttam. - nevettem kínomban és gúnyosan elmosolyodtam. Legördült egy könnycsepp, én meg nyugodt szívvel és hideg vérrel dőltem hátra. Azután már csak a zuhanást és a sötétséget éreztem.
5:30
-AHHH! - ültem fel zihálva, és magam mellé pillantottam, ahol egy aggódó Chanyeol pislogott rám.
- Úristen, Baek. Jól vagy? Rosszat álmodtál? - kérdezte kétségbe esetten.
- Chaaan! - ugrottam az ölébe és elsírtam magam.
- Jól van, Picim. Shhh. Nyugi. Csak egy álom - simogatta és csókolgatta hajamat, miközben másik kezével szorosan ölelt magához.
- Szeretlek - néztem fel rá.
- Szeretlek - ismételte utánam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése